Euro 2012
|
Milánó - Egy félidőnyi emberelőny sem volt elég a vendégeknek, hogy pontot szerezzenek. |
Bukarest – A két száz százalékos csapat meccsén a hollandok 4-1-re nyertek Romániában. |
|
Bern – A FIFA akár el is tilthatja a svájciak szövetségi kapitányát. |
London – A Fulham ír szélsője Duff Given után a második aki a nyári Európa-bajnokságot követően elköszönt a nemzeti tizenegytől. |
|
Budapest – Szerkesztőségünk összeállította a mögöttünk lévő kontinenstorna hölgy szurkolókból álló Európa-bajnok csapatát. |
Barcelona/Valencia - Az Eb legjobbjának válaszott spanyol válogatott futballista jótékony célokra ajánlja fel a győzelemért járó 300 ezer eurós prémiumot. |
|
Kijev/Varsó – Siker és bánat, diadal és kudarc, őrjöngő spanyolok, könnyező németek és Mario Trollotelli. De CR7 haja még mindig tart. |
Kijev – Már az éremátadásnál is könnyezett Balotelli, ám az igazi „hiszti” csak az öltözőben jött. |
|
Kijev – A spanyolok kapusa kérlelte a játékvezetőt, vessen véget az olaszok szenvedésének és fújja le a 4-0-s mérkőzést. |
Kijev – Lehet tippelni, hogy Xabi Alonso, vagy Javi Martinez volt-e a nagyobb tapló a finálét követő ünneplés során. |
|
Kijev – Az Eb végére is jutott egy igazán nagy marha: az ír tévés szakértő nagyon komolyan megmondta, miért nem énekelték a himnuszt Xaviék. |
Kijev - A védelemben két portugál is megtalálható, míg az olaszoktól ott van többek között De Rossi is, a torna gólkirálya azonban kimaradt... |
|
Amszterdam – A háromszoros aranylabdás legenda szerint Rijkaard most már bizonyított annyit edzőként, hogy sikerre vigye az oranjét. |
Kijev – Az eredeti tervek szerint az olasz bírói csapat kapta volna a döntőt, ám a Squadra Azzura váratlan jó szereplése bekavart. |
|
Kijev – Cesare Prandelli szerint fizikálisan nem vették fel a harcot a spanyolokkal, és a döntő ellenére fantasztikus tornáról beszél… |
Kijev – Silva és Alba góljával a spanyolok már az első félidőben elmentek kettővel, az olaszok sorsát Motta sérülése pecsételte meg végképp… |
|
Kijev – A spanyolok kapusa szerint a ma esti párharc teljesen kiegyenlített csatát hoz majd, ahol a „szerencsefaktornak” is óriási jelentősége lehet. |
Varsó – Lengyel modell üzent az angol drukkereket „koporsóba tevő” Sol Campbellnek. Kérdés, hogy a futballista ettől mennyire dől majd a kardjába… |
|
Kijev – Az olaszok kapusa több mint egy éve nem szenvedett vereséget tétmeccsen. A Juventusszal és a válogatottal egyaránt. |
Kijev – A spanyolok egy horvátok elleni 2-2-vel már a csoportkörben hazaküldhették volna Pirlóékat. Most kiderül, könnyelműség volt-e sportszerűnek lenni… |
Oldalak
Kapcsolódó cikkek belföld
Budapest - A dobogóra pályázó kispestiek immár nyolc bajnoki találkozó óta veretlenek, s ezek közül hatot megnyertek.
Miskolc - A Diósgyőr hátrányból fordítva 2-1-re nyert a vendég Kecskemét ellen a labdarúgó OTP Bank Liga 28. fordulójának vasárnapi első mérkőzésén.
Vác - A "Lilák" 2-1-re nyertek az Eger "otthonában", a Balaton-partiak hazai pályán vertél a Pécset.
Győr - Az ETO stadionjában rendezett Örökrangadót Somalia és Böde Dániel góljaival nyerték meg a fővárosi zöld-fehérek.
Paks – Hiába vezetett, s később emberelőnybe is került a Paks, mégis a Loki távozott 3 ponttal.
Kapcsolódó cikkek külföld
Barcelona - Lionel Messi nem tervezi, hogy valamikor is elhagyja az FC Barcelonát, hogy más klub színeiben játsszon.
Madrid - Florentino Perez klubelnök bejelentése szerint a vezetőedző a szezon végén távozik a csapattól.
Nápoly - Három és fél év után lemondott posztjáról Walter Mazzarri, az olasz labdarúgó-bajnokságban második helyen zárt SSC Napoli vezetőedzője.
London - Az olasz Nicola Rizzoli vezeti a szombati Borussia Dortmund-Bayern München döntőt a labdarúgó Bajnokok Ligájában.
Barcelona/New York - A jövő héttől ismét New Yorkban kezelteti magát Tito Vilanova, a spanyol bajnok FC Barcelona labdarúgócsapatának vezetőedzője.
Online mérkőzések
| 2012/2013 - 28. forduló | |
|---|---|
| május 17., péntek | |
| Haladás-Pápa | 2-1 |
| Paks-Debrecen | 1-2 |
| május 18., szombat | |
FTC-MTK | 2-0 |
| Eger-Újpest | 1-2 |
| Siófok-PMFC | 1-0 |
| Videoton-Kaposvár | 2-1 |
| május 19., vasárnap | |
| Diósgyőr-Kecskemét | 2-1 |
| Honvéd-Győr | 2-0 |
| Pont | ||||||
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | GYŐRI ETO FC | 55 | ||||
| 2 | VIDEOTON FC | 48 | ||||
| 3 | MTK BUDAPEST | 45 | ||||
| 4 | BUDAPEST HONVÉD | 42 | ||||
| 5 | FERENCVÁROSI TC | 42 | ||||
| 6 | DVSC-TEVA | 40 | ||||
| 7 | KTE-PHOENIX MECANO | 38 | ||||
| 8 | ÚJPEST FC | 35 | ||||
| 9 | MVM-PAKS | 35 | ||||
| 10 | HALADÁS SOPRON BANK | 34 | ||||
| 11 | DVTK | 33 | ||||
| 12 | KAPOSVÁRI RÁKÓCZI | 32 | ||||
| 13 | PMFC-MATIAS | 31 | ||||
| 14 | LOMBARD PÁPA TERMÁL FC | 24 | ||||
| 15 | FGSZ SIÓFOK | 19 | ||||
| 16 | EGRI FC | 15 | ||||
| Magyar Kupa, elődöntő | |
|---|---|
| április 16., kedd | |
| Vasas - DVSC-Teva | 0-3 |
| április 17., szerda | |
| Videoton - Győri ETO | 0-2 |
| május 7., kedd | |
| DVSC-Teva - Vasas | 18.00 |
| május 8., szerda | |
| Győri ETO - Videoton | 18.00 |
| Német Kupa |
|---|
| Az aktuális online mérkõzések ITT |
| Bundesliga |
Az aktuális online mérkõzések ITT |
| A bajnokság állása |
| Bundesliga 2 |
| Az aktuális online mérkõzések ITT |
| A bajnokság állása |
| Olasz Kupa |
|---|
| Az élõ online mérkõzések ITT |
| Serie A |
| Az aktuális online mérkõzések ITT A soron következo" mérko"zésekhez a Fixture, az éppen folyó meccsekhez a Live gombra kattints! |
| A bajnokság állása |
| Ligakupa |
|---|
| szeptember 25., kedd |
| Az aktuális online mérkõzések ITT A soron következõ mérkõzésekhez a Fixture, az éppen folyó meccsekhez a Live gombra kattints! |
| Premier League |
| április 30., hétfõ |
| Az aktuális online mérkõzések ITT A soron következo" mérko"zésekhez a Fixture, az éppen folyó meccsekhez a Live gombra kattints! |
| A bajnokság állása |
| Championship |
| Online mérkõzések ITT |
| A bajnokság állása |
| Eredivisie |
|---|
| Az aktuális online mérkõzések ITT A soron következõ mérkõzésekhez a Fixture, az éppen folyó meccsekhez a Live gombra kattints! |
| A bajnokság állása |
| Ligue 1 |
|---|
| Az aktuális online mérkõzések ITT A soron következő mérkőzésekhez a Fixture, az éppen folyó meccsekhez a Live gombra kattints! |
| A bajnokság állása |
| Ligue 2 |
| Az aktuális online mérkõzések ITT |
| A bajnokság állása |
| Premjer Liga |
|---|
| Az aktuális online mérkõzések ITT A soron következő mérkőzésekhez a Fixture, az éppen folyó meccsekhez a Live gombra kattints! |
| A bajnokság állása |
| Super League |
|---|
| Az aktuális online mérkőzések ITT A soron következő mérkőzésekhez a Fixture, az éppen folyó meccsekhez a Live gombra kattints! |
| A bajnokság állása |
| Jupiler League |
|---|
Az aktuális online mérkõzések ITT |
| A bajnokság állása |
| Super League |
|---|
| Az aktuális online mérkőzések ITT A soron következő mérkőzésekhez a Fixture, az éppen folyó meccsekhez a Live gombra kattints! |
| A bajnokság állása |
| Bundesliga |
|---|
| Az aktuális online mérkőzések ITT A soron következő mérkőzésekhez a Fixture, az éppen folyó meccsekhez a Live gombra kattints! |
| A bajnokság állása |
| Bajnokok Ligája, negyeddöntők | |
| április 23., kedd | |
| Bayern München - Barcelona | 4-0 |
| április 23., szerda | |
| Dortmund - Real Madrid | 4-1 |
| április 30., kedd | |
| Real Madrid - Dortmund | 2-0 |
| május 1., szerda | |
| Barcelona - Bayern München | 0-3 |
| Európa-liga | |
|---|---|
| Döntő, május 15. | |
| Benfica-Chelsea | 1-2 |
| március 21., péntek | ||
D-csoport | ||
| Észtország-Andorra | 2-0 | |
| Törökország-Magyarország | 1-1 | |
| Hollandia-Románia | 4-0 | |
1. Hollandia 15 pont, 2. MAGYARORSZÁG 10, 3. Románia 10, 4. Törökország 6, 5. Észtország 3, 6. Andorra 0 | ||
legolvasottabb cikkek
A nap képe
Nem csak foci van a világon
Catalunya – Idén már kiderült, hogy a Mercedes GP autói egy körön nagyon gyorsak. A Red Bull és a Ferrari továbbra sem az igazi.
Szahír - Sebastian Vettel, a Red Bull világbajnoki címvédő német pilótája nyerte vasárnap a F1-es Bahreini Nagydíjat, így növelte előnyét az ezúttal második finn Kimi Räikkönennel szemben.
Bahrain – Az idei negyedik futam időmérő edzésén a Mercedes jól ment, de a Ferrari és a Red Bull is eltalálta az egykörös beállításokat.
























